Reggel 7kor arra keltem, hogy valami hangos sziréna szerű valami visít és hogy valaki beniyt, hogy keljünk fel. Kinyitottam a szemem, és forgott velem a világ. Rájöttem, hogy nagyon másnapos vagyok. Nagy nehezen felkeltem, felöltöztem és lebotorkáltam. Ott azzal vártak minket, hogy futni és tornázni fogunk. Azt az érzést, amit akkor átéltem, nem is tudom szavakba önteni. Mindenre és mindenkire haragudtam és a futásnál, sétáltam, a tornánál mozgattam egy kicsit a kezem-lábam és ennyi. Már megfogalmaztam magamban, hogy ha erőteljesebb mozgásra akarnak bírni, közlöm velük, hogy mindjárt lehányom őket :D De ez nem történt meg.
Később kiderült, hogy a korai keltés is a szívatás egy része volt és a többi napon már nem lesz ilyen. A kis torna után pedig felmehettünk és 11-ig aludhattunk. Felmentem a szobámba és fetrengtem egy ideig, utána pedig valahogy rávettem magam, hogy vegyek egy jéghideg fürdőt, ami után kicsit jobban éreztem magam. Sőt szereztem kávét, és bevettem egy fejfájáscsillapítót, szóval 11-re már kb semmi bajom nem volt, csak néha fogott el a szédülés.
Délután voltak csapatépítő programok a Rózsaszínekkel. Utána megtanultuk a gólyatáncot <3 :
http://www.youtube.com/watch?v=GkVC-_PCG0k&feature=youtu.be
Ebben a vidiben feltűnik az új szerelmünk is. Az egyik mentor srác annyira, de annyira jól néz ki. Kreol bőr, feketésbarna haj, borosta éééés kibaszott kék szemek , és úgy mosolyog, és úgy táncol *.* Van egy olyan érzésem, hogy kb az összes lány a gólyatáborban beleszeretett :D ( a videóban a szemüveges srác, nem annyira látszik :( )
Ezek után jöttek a sportos vetélkedők. Mindenféle ugrálós-mászós-futós feladatok voltak.
És este pedig jött a BRUTÁLIS, még a mentorok szerint is legdurvább csapatverseny, de erről majd a következő posztban írok :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése