2013. szeptember 15., vasárnap

Gólyatábor 3. nap+ hazaút

Ez a nap lett volna a "vizes vetélkedők" napja a Balatonnál, de mivel elég esős volt az idő, gyorsan előkerült a B terv. A délelőtt csak az alvásról szólt, hisz az előző estét valahogy ki kellett heverni. A délután versenyek pedig már egyáltalán nem az ivászatról szóltak, inkább a logikáról.
Volt olyan feladat amelyikben valaki fülhallgaton keresztül hallgatott egy zenét, azt énekelnie kellett és a többinek meg kitalálnia. Persze egyáltalán nem közismert számok voltak, vagy valami szöveg nélküli tucc tucc zenék. Volt még puzzle kirakás, logikai fejtörők megoldása, képről ország/város kitalálása, kvíz és az egyetlen ivós feladat az volt, amikor meg kellett valakinek innia egy kommersz alkoholos italt és utána activityben elmutogatnia valamit. Teljesen élvezhető lett volna, csak kb mindenki a háborgó gyomrával és a szédüléssel küszködött xD

Ezek a feladatok több órásak voltak, majd utána csapatok kaptak sört meg vodkanarancsot és mindenfélét játszottunk. Például az "én még soha" játékot. Itt valakinek mondania kell egy igaz állítást magáról azzal a kezdettel, hogy "én még soha" és ha valaki már csinálta azt a dolgot, akkor annak innia kell. A játék közben érdekesebbnél érdekesebb dolgokat megtudhattunk a csoporttársainkról.

Végül pedig jött az eredményhirdetés. A legtöbb csapat 4. lett és egy 3., egy 2. és egy győztes csapat lett, az Azúrkék csapat :) Volt itt örömködés, szomorkodás, de főleg örömködés, mert nem a győzelem volt a lényeg, hanem hogy ilyen őrültségekben részt vehettünk. Ezt a napot is egy nagy bulival zártuk, de csak mértékkel, mert másnap a 10órási vonattal indultunk haza.

Reggel nagy nehezen felkeltem, letusoltam és indultunk a vonathoz. Fura volt elmenni, 3 ilyen nap után. A vonaton még kielemeztük, hogy mennyire becsaptak minket az elején és már jókat röhögtünk ezen. Amikor Budapestre értem, nem indulhattam ám rögtön haza, hanem elmentünk megnézni a lakást, ahol most lakom... de erről majd még írok később...

A gólyatábor ennyi volt, és igazuk volt azoknak akik azt mondták, hogy életem egyik legnagyobb élménye lesz. Ilyesmi feladatokkal utána a kocsmatúrán találkoztam még, de nem tudom, hogy lesz-e még egy ilyen őrült, vad, alkoholmámorban eltöltött 3napom :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése